Leírás
A DL széria új botjaival szemben a kezelhetetlen és nehéz pontyozó rakós botok már csak a múltat képviselik. Eddig ismeretlen könnyedséget és gyorsaságot mutatnak, ami csodás szolidsággal párosul, és így a kapitális is versenyre kelhet. Az erő és a kezelhetőség egységének köszönhetően a DL botok nem csak a pontyhorgászokat, hanem minden olyan horgászt is elvarázsolnak, akik egy botot keresnek minden elképzelhető szituációhoz a vizeken. A DL rövidítés jelentése Dual Lenght, ami kétféle hosszt jelöl. Mivel az intenzív telepítésű pontyos tavakon limitálva van a használható botok hossza, így a széria botjait úgy alkottuk meg, hogy pontosan 11,5 méteren és 13 méteren is lehessen velük horgászni. Ezek a távok ugyan egy mini toldóval érhetők el, de ez az új karbon keverék anyagának köszönhetően nem befolyásolja negatívan a bot akcióját. Egy további újítás a Browning ötletműhelyéből a 13 méteres bot rövidített nyéltagja. Mivel a rakós bot hossza pontosan 11,5 méter, elég egy rövid nyéltag toldó a 13 méter eléréséhez. A 2ex-S Competition Carp DL, ahogy a nevéből már sejthető, az olyan versenyhorgászok magas igényeihez igazodik, akik rendszeresen vesznek részt megmérettetéseken verseny vizeken. A teszthorgászainkat is elkápráztatta ez a bot. A tesztelési időszakban több versenyt is nyertek a Competition Carp DL segítségével. Tekintsük át újra a főbb jellemzőket: • Minden top szett kettős hüvellyel szerelt a spiccnél, a tövénél pedig oldalsó rövidítővel. • Köszönhetően a számtalan szett összeállításnak és kiegészítőnek szinte gyerekjáték a kívánt bot kialakítása az aktuális szituációhoz. • Kompakt szállítási méret. • Rövidített 13 méteres nyéltag. • Könnyű és magas teljesítményű mini toldó a 11,5 és a 13 méterhez.
Paraméterek
Model | Rakós bot |
Katalógus oldalszámon | B020 |
Súly | 665 g |
Tagok száma | 7 |
Szállítási hossz | 1,75 m |